A BULLYING-jelenség kezelése egyedülálló témanap keretében

Sajátélmény, szakemberek, kiállítás

A BULLYING hazánkban is széles körben elterjedt, azonban szakemberek hiányában kevéssé kezelt jelenség. Leginkább a megfélemlítés, megalázás, zaklatás lehet a helyes kifejezés rá. Általában gyermekek és fiatalok között üti fel a fejét: csoportosan tartják „rettegésben” társukat, aki képtelenné válhat a segítségkérésre is.

Az Évgyűrű Alapítvány munkatársai egy egyedülálló programot dolgoztak ki a jelenség hatékony kezelésére, preventív módon való érzékenyítésére. A kb. 3 órás projektnap keretén belül a szakemberek az adott intézménybe ellátogatnak. A szakemberteam egyik tagja a 29 éves H. Tamás maga is áldozat volt. Megélt helyzeteinek elbeszélésével, tanácsaival hívnánk fel a figyelmet a jelenség kezelésére. Tamás fájdalma enyhítéseként festeni kezdett: így adja ki magából a felgyülemlett megaláztatást.

A gyermekkorban sokat bántott, zaklatott ember felnőtt korára zárkózottá válhat, nehezen lép kapcsolatba másokkal, képtelen nemet mondani, indokolatlanul is fél szerettei elvesztéstől, a saját problémáit súlytalannak érzi, segítséget soha nem kér. Célunk, hogy ezektől óvjuk meg a fiatalokat, merjenek segítséget kérni szüleiktől, tanáraiktól, ők pedig legyenek készek hathatós segítséget biztosítani, hogy már apró jelekből is felismerjék a jelenséget, és képesek legyenek azt kezelni.

A projektnap egy interaktív pódiumbeszélgetéssel veszi kezdetét, amit konfliktuskezelésben jártas szakértő moderátor vezet. Ekkor irányított kérdésekre adott válaszokból ismerhetjük meg Tamás történetét, kendőzetlenül, őszintén. A beszélgetésbe a csapat pszichológus szakembere is bekapcsolódik. De természetesen a közönség, a résztvevők közül bárki beleszólhat, kérdezhet…

A témanapon érdemes megjelennie a gyermekeknek, a pedagógusoknak és a szülőknek is. Miután a kb. 1 – 1,5 órás „beszélgetés” véget ér, a pedagógusok, a szülők és a szakember közül a konfliktuskezelési szakértő és a pszichológus különvonulnak, és segítséget adnak az érdeklődőknek, hogyan ismerjék fel a bullyingot, hogyan kezeljék, kiket vonhatnak be az esetkezelésbe stb. Megismerhetik a legfrissebb, talán leghatékonyabb konfliktuskezelési technikát, a resztoratív konfliktuskezelést. Ezzel párhuzamosan a gyermekek H. Tamás vezetésével megtekintik azt a kb. 12 plakátszerű képből álló tárlatot, amelyet Tamás a művészetterápia segítségét igénybe véve alkotott, és gyógyulási folyamatában jelentős segítségére volt.

Iskolában, kollégiumokban javasoljuk megszervezni a kötetlen beszélgetést diákok, szülők, tanárok számára, ahol Tamással, mint áldozattal konfliktuskezelő szakember beszélget, a közönség alakíthatja a beszélgetést, sőt kérdezhet is a rendezvény pszichológusától.

A BULLYING-témanap fő céljai:

  1. Kerüljenek felszínre az intézményekben a bullying esetek.
  2. Vegye észre apró jelekből a pedagógus, a szülő, hogy bullying–gyanús esettel áll szemben.
  3. Kezelje hozzáértően a pedagógus, a szülő a problémát.
  4. Sajátélményes példán keresztül a gyerekek kapjanak erőt a kinyilvánításhoz, merjék felvállalni a rájuk irányuló bullyingot, beszéljenek róla közösségekben.
  5. Szakemberektől az érintett körök (diákok, tanárok, szülők) kapjanak segítséget a bullying kezelésében

Célcsoport: diákok 9 és 18 év között, plusz a tanárok, szülők (iskolák, kollégiumok, szervezetek)

Várható társ./gazd. hatás: A rendezvényeknek köszönhetően a téma, mint a BULLyiNG fókuszba állításával többen mernek majd segítséget kérni szakembertől, szülőtől, akik a témanap és az interaktív beszélgetések hatására kompetensen tudnak hathatós segítséget nyújtani a bajba jutottnak.

A témanap kiegészíthető 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzéssel, melyen akár szülők is részt vehetnek.

Bővebb információ: Évgyűrű Alapítvány 0670 3642019

bullying photo
Cookie Icon SVG
A honlapon a felhasználói élmény érdekében sütiket alkalmazunk. Az oldal megfelelő működéséhez kérjük fogadja el Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.